1. Nofollow utasításokat adsz noindex helyett

Minden weboldal tulajdonos életében eljön az a nap, amikor egyes tartalmait inkább elrejtené a robot vizslató szemei elől – ennek célja lehet a duplikáció elkerülése, vagy mert az adott tartalom a többi URL-hez képest szegényes mennyiségű-minőségű. Az indexelésből az archívumokat vagy a belső kereső találati listáit is érdemes kivonni – ám az (talán az elnevezéséből adódóan, gyakori) tévedés, hogy a “nofollow” az adott tartalom robotok általi “követését” akadályozná meg.

A “nofollow” meta utasítással arról gondoskodunk, hogy az oldalunkon elhelyezett kifelé mutató linkeket a robot ne térképezze fel, tehát ne is járuljon hozzá a céloldal PageRank értékének erősödéséhez. Ez a parancs eredetileg oldalszintű érvényességgel rendelkezett, ám mióta a hivatkozások “rel” attribútumának értéke “nofollow”-ot is felvehet, minden egyes link sorsáről külön dönthetünk. A funkció megoldást nyújt, ha egy rosszindulatú kommentbe, vendégbejegyzésbe link került, vagy ha a konkurenciára hivatkoznánk.

Ismétlésképp: az indexelést a következő parancs head részben való elhelyezésével előzhetjük meg:

<meta name=”robots” content=”noindex, follow”>

A lényeg, hogy jól gondoljuk át, jelenlegi meta tagjeink valódi céljainkat szolgálják-e. Lehet, hogy olyan oldalak kerültek be az indexbe a “nofollow” és a “noindex” felcserélése miatt, amit valójában elrejtenénk a találatok közül, gyengítve ezzel az oldal globális minőségét, és a felhasználói megítélést.

2. Nem használsz gyűjtő URL-eket…

Főleg webáruházak esetében gyakori, hogy egy tartalom többféle URL-en is elérhető (pl. ugyanazt a terméket több színben is meg lehet vásárolni, vagy mert a menünavigáción, és a kereső keresztül is rálelhetünk). A gyűjtő, azaz “canonical” URL-ek felvilágosítják a keresőrobotot egyrészt a duplikáció tényéről, másrészt, hogy melyik fő URL-t tekintsék a feltérképezés során elsődlegesnek, illetve valóban relevánsnak.

A forráskódban ezt a head rész bővítésével tudjuk megjelölni:

<link rel=”canonical” href=”http://www.abcdef.com/url-a.html”/>

A canonical utasításban érdemes abszolút útvonalra hivatkozni, a hibák elkerülése végett.

3. …és a belső linkelés is hagy némi kívánnivalót maga után

Az az ideális, ha minden oldal legalább egy, statikus, szöveges linken keresztül elérhető. Azonban túlzásba sem kell esni, tehát a navigációba például felesleges minden egyes oldalt beépíteni.

A letisztult, logikus belső linkelésen alapuló site struktúra segíti a robotokat a tartalmak hierarchiájának meghatározásában, és hogy az egyes lekérdezésekre melyik oldalad lehet a legrelevánsabb.

4. Túlzásba viszed a nem indexelhető formátumok használatát

Jó, ha észben tartjuk, hogy a kereső gyakran akadályokba ütközik, amikor az (i-)framek, képek, flash fájlok, Java appletek vagy videók tartalmának feltérképezésére és indexelésére kerül a sor.

A frame-k használata persze néha elkerülhetetlen – a lényeg, hogy az indexelésben kiemelt tartalmat ne “rejtsünk el” bennük. Navigációra szintén ne használjuk az iframeket – az indexelési problémák mellett az egész oldalstruktúrát szétrombolják.

Azonban az a többi, nehezen indexelhető formátumnál sem cél, hogy teljesen sutba legyenek vágva – inkább arról van szó, hogy a kereső számára valamilyen alternatív tartalmat is meg kell jeleníti, ha azt akarjuk, hogy értelmezni tudja őket.

A videók esetében éljünk a transzkripció és a feliratozás lehetőségével – kimutatták, hogy ez nem csak a megtekintések számát emelheti meg, hanem ezáltal akár a bevételt is.

5. Visszaélsz az alt tagekkel

A tökéletes alt tag csak akkor tartalmaz kulcsszót, ha az így kialakuló szöveg tényleg releváns a kép tartalmára. A kulcsszóhalmozás tehát itt sem jó ötlet, mint ahogy egy 125 karakternél hosszabb leírás begyömöszölése sem.

6. A kereső és a felhasználó számára más-más tartalmat jelenítesz meg

A kulcsszavas tartalom elrejtése egy ezeréves, szerencsére letűnőben lévő SEO-technika  – ám néha véletlenül is összejön. A baleset ugyanis a háttér színével megegyező szöveg akaratlan alkalmazásával is megtörténhet – ügyeljünk az efféle aprónak tűnő malőrökre is.

7. Az átirányításaid kissé gyanúsak…  

• Alapvetően az egyszeri, 301-es átirányítás a legelőnyösebb, ha nem szeretnénk sema tartalommal való csalás, sem a rosszindulatú átirányítások vagy redirect láncok “gyanújába” keveredni.
• Érdekes, hogy a Google ajánlásai szerint a már nem létező URL-ek jobb, ha  404-re dobnak, mintsem a főoldalra vagy más, kevésbé releváns oldalra.

8. …a meta description stratégiád pedig átgondolatlan

A meta description egyike azoknak a területeknek, ahol a mi magunk vehetjük kézbe a dolgokat (már ha elég ügyesen írjuk meg azt a maximum 156 karaktert, és nem dönt úgy a kereső, hogy ő bizony, tud jobbat is gyártani…).

Legyen most szó kettő problémáról: a duplikált meta adatokról, valamint arról a faramuci helyzetről, amikor jobb, ha szándékosan üresen hagyjuk a description mezőt.

Habár az már eléggé elterjedt az online világban, hogy a meta description hasznos elem, az már gyakran lemarad, hogy ilyenkor egyedi meta leírásokról beszélünk. Ha minden URL-hez azonos leírást csatolunk, nem nehéz belátni, hogy több kárt csinálunk, mint hasznot.

Kissé ellentmondásos lesz a következő szempont, de azért van benne logika. Vegyünk egy long tail kulcsszavakat megcélzó blogposztot – egy 156 karakteres leírásban nehezen tudjuk az összes többszavas keresési kifejezést elhelyezni, amire a bejegyzés releváns lehet.

Ha viszont üresen hagyjuk a mezőt, a Google automatikusan a tartalomnak azt a részletét húzza be a keresési listára, ami az adott lekérdezésre a legrelevánsabb. Egy általánosabb meta, amiben nincs ott a lekérdezési kifejezés, nem biztos, hogy átkattintásra tudná bírná a felhasználót.

9. Idejétmúlt a sitemap XML fájl használata

A Google minden korábbinál gyorsabban térképezi fel és indexeli be az oldalakat – az XML oldaltérkép “elhanyagolása” valószínűleg ennek is köszönhető. Ne essünk bele azonban címsorban jelzett hibába, hiszen a sitemap összeállítása és beküldése még mindig hatékony, az indexelt oldalak számát bizonyítottan megemelő technika. Viszont fontos az is, hogy naprakész legyen. A statikus helyett manapság egyre elterjedtebb a dinamikus változat, mely az új tartalmakat automatikusan beemeli a fájlba. Végül pedig ne feledjük: csak a Search Console-on keresztül beküldött sitemap váltja be igazán gyorsan a hozzá fűzött reményeket.

10. Nem ismered a mondást: madarat tolláról, oldalt a H1-jéről

Ne szalasszuk el a headingek által nyújtott lehetőséget: adjunk magyarázatot általuk, hogy miről is szól az adott oldal – és ha már belefogtunk, csináljuk logikusan.

• Ha alcímeket címkézünk fel H1-gyel, azzal csak azt érjük el, hogy a keresőrobot összezavarodik – hiszen ahogy egy könyvnek, a weboldalaknak is csak egyetlen főcíme lehet.
• Az is ésszerűtlen, ha például a H1 után rögtön H3-ak következnek, vagy akkor is H2 ismétlődik, amikor már a H3-asoké lenne a szerep.  
• A heading tagek nem a navigációba vagy a menüsorba valók. Akár kulcsszó kannibalizációt is okozhatnak, illetve ugyancsak összezavarhatják a keresőt: mi tartozik a navigációhoz vagy kifejezetten az adott oldal tartalmához?
• A bekezdéscímek félkövérrel formázása, vagy méretük megváltoztatása is kerülendő – mivel a robotok nem csak a nyers tartalmat, hanem annak jelentését, összefüggéseit is meg szeretnék érteni, formázásokkal nem igazán segítjük “munkáját”.

A cikk alapjául a SearchEngineLand hasonló című írása szolgált.